Minden, ami anya

Depresszió életünk legszebb időszakában



Saját magam ihlette poszt.

Nem tudom mi van velem, de azt érzem, hogy nem jó.
A nap elején még tele energiával robbantom fel a gyerekkel a nappalit, az udvart és a kavicságyat a felhajtó mellett, de délutánra már támad a rém.
Egyszer csak kezd beszippantani a mély és azon veszem észre magam, hogy semmihez sincs kedvem, kiürült a lelkem és irigykedem a férjemre, hogy ő eljárhat dolgozni.

Gondolom nem vagyok egyedül a problémával.

Megnevezvén a rémet: A szülés utáni depresszióról szólunk ma.

depresszió szülés utáni depresszió

Itt van életünk legcsodálatosabb időszaka és minket lehúz a depresszió.
Hogy is van ez?
Hogy tehetjük tönkre ezt az időszakot azzal, hogy rosszkedvünk van?

Hátha másért nem is, emiatt már tuti még lejjebb süllyedtünk a képzeletbeli érzelmi létránkon.

Egyáltalán mi tehetünk róla vagy örököltük?

Vagy csak akkora a nyomás és a megfelelési kényszer a gyereknevelést, a háztartást, a táplálást és a külsőnket illetően, hogy beleroggyan a mentális egészségünk?

Hát most jön az arculcsapás.

A fent felsoroltak közül MIND szerepet játszik abban, hogy nem tudjuk kontrollálni a hangulatingadozásainkat.
De ezt tudom még fokozni: a kontroll-vesztettség miatt kialakult bűntudat még rátesz egy lapáttal azoknál az anyukáknál, akik realizálták a problémát.

És mi teszi fel az i-re a pontot?

Hát persze, hogy azon idősebb rokonok, akik nem értik vagyis nem érthetik a problémádat.
Azok, akik nem csináltak "nagy ügyet" a gyereknevelésből.
Akik visszatérhettek viszonylag hamar a saját életükhöz, munkájukhoz, mert lepasszolták a gyereket a nagyszülőknek oszt kész.
Ez azért fájó pont nagyon, mert TUDOD pontosan, hogy TE, aki most otthon vagy gyesen a kisgyermekeddel, sokkalta többet adsz bele a gyermek érzelmi-és értelmi táplálásába, mint azt a szüleink tették, mégis értéktelennek érzed magad, mert nem vagy olyan szuperanyu, aki profi gyereknevelés, kitűnő házvezetés, 5 csillagos Michelin Chef tudásod mellett még vissza is tudnál menni dolgozni az S-s méretű ruhadarabjaidban.
Minél többet adsz bele, annál többet vár el a közösség.

Mindig olvasol, utánajársz és javítasz. Ebből áll az egész napot. Folyamatos újra tervezés.
Megterhelő pszichésen, ha mindenhol meg akarsz felelni.

Saját káromból tanulva, egyet ajánlhatok. Mégpedig azt, hogy lehetőség szerint válassz a sok megfelelési alternatívából 1-t, maximum 2-t és azt maxold ki.
Ha a fejedbe vetted, hogy márpedig Te egy értékes személyt kívánsz adni a társadalomnak, akkor adj bele apait-anyait.
Ha még mellette elhatároztad, hogy mindig tiszta lesz az otthonod a gyerek mellett is, akkor hajrá.
De ha azt vetted a fejedbe, hogy gasztronómiai kánaánban fog a családod élni, akkor gyerünk, valósítsd meg azt.
Vagy ha az a cél, hogy visszanyerd az alakod, akkor figyelj oda az egészséges táplálkozásra és mozgásra.

Ne akarj mindenben pro lenni.
Csak olyat válassz, amiben kiélheted azt az életérzést, hogy fontos és értékes vagy.
Na mármost, én úgy gondolom, hogy a gyereknevelés PONT ilyen.
Semmi fontosabb feladat nem létezhet a világon, minthogy életünk fő műve, miként lesz világmegváltó.
Hiszen minden anyuka arról álmodik, hogy a gyermeke majd sokra viszi. Teljesen mindegy, hogy milyen területen.

Borzasztó nehéz az a paradigma-váltás, amivel kievickélhetünk a depresszió mély gödréből, de csak rajtunk múlik.

Nem akarok még egy olyan napot az életemben, amit én magam árnyékolok be.
Igen.
Én magam, mivel szarul voltam, majd realizáltam a problémát, ami hozzásegít engem a probléma elméleti megoldásához, tehát már csak a kivitelezés van hátra.

Ez most nem azt fogja jelenteni, hogy mindig boldogok leszünk, hanem azt, hogy fel fogjuk tudni ismerni időben, hogy mikor támad a rém és, ha felismertük, már lépéselőnyben vagyunk.

A lényeg, hogy ne hatalmasodjon el rajtunk, mert arra rámehet az egész család hosszútávon.

Gyerünk csináljuk együtt.
Nekem is aktuális a probléma.

Szívesen olvasnék praktikákat Tőletek, amivel áthidalható a rém uralma.

Tovább
0

Reggeli gondolatok



05:30 - Csörög az ébresztő.
Kelni kell. vagyis kéne.
Apa odafordul.
A kettőnk között húzódó keskeny marginális vonalat belengi a kettőnk szájszaga.
Még egy ok, hogy megkezdjük a napot.

06:00 - Fogmosás.
Apa készülődik a munkába.
Én nem.
Én itthon dolgozom.
Dolgozom?!
Dolgozom.
Munka ez?
Minden bizonnyal, ha elfáradok benne estére.
 

06:15 - Kávé
Apának egy, Anyának egy.
Konyhaasztalnál megisszuk, közben fáradt, de mosolygós arccal nézünk egymásra.
Apa el a mosdóba.
Egyedül maradtam pár percre a gondolataimmal és a kávémmal.

06:30 - Már összeírtam a fejemben a listát, hogy mit is kell/kéne ma csinálni.
 - A konyhaasztal rumlis, legalább valamit arrébb kéne rajta taszajtani, hogy úgy tűnjön, megindult a rendrakási folyamat.
 - Mosogatni vagy kipakolni a mosogatógépet utána bepakolni azt? Még eldöntöm.
 - Felporszívózni, mert a gyerek tegnap este még a pereccel szórakozott. Mindenhol perec. MINDENHOL. Apa vissza a mosdóból. Hoz a kezében valamit. Perec.
 - Felmosni. Tea+ivópohár=pöttyös járólap és parketta. Majd a hosszú alvásnál, hogy mire felébred a gyerek legyen megint mit összeteázni.
 - Mosni is kéne. Ja meg a szárítót beszedni...de basszus, ahhoz el kéne pakolni a ruhákat is. Majd holnap mosok, ha felkészültem rá.
 - Edzeni. (hahahahahahahahahahahahahahahahahahaha)
 - Hajat mosni (hahahahahahahahahahahahahahahahahahaha)
 - Főzni. Vagyis...még van tegnapelőttről pöri...ledarálom, lesz húsos rakott krumpli.

06:40 - Apa el a dolgozóba
Csönd.
Furcsa.
Vajon meddig tart ez a csönd?
Mennyi időm van még addig, amíg el nem kezdődik a pokoljárás, az invázió, az a természeti katasztrófa, ami a gyermekemmel jár?
Mennyi ideig tudom élvezni ezt a nyugalmat mielőtt felkel a matrica-lány és még kakilni sem fogok tudni elmenni fürkésző szemek nélkül?

06:55 - Huhogás szűrődik le az emeletről. Meglátta a baglyot a falmatricán.
Hülye kutya elkezd üvölteni a kertben, mert egy biciklis vette a bátorságot és eltekert a házunk előtt.
Gyerek: vaú-vaú.

07:00 - Utolsó korty a kávémból.
Kiélvezem.
Emeletre fel. 
Szobájába benyitok. 
Hatalmas mosollyal és ovációval fogad és abban a pillanatban elfelejtek mindent a reggeli gondolataim közül.
Csak Ő.
Csak a Csodám kell nekem.

Kit érdekel a kupi és a perec? <3

Tovább
0

Szívás a szoptatás?!



Valójában, igen.

A baba szívással jut a táplálékához, anyának meg azért, mert rengeteg rossz beidegződés és tömérdek társadalmi elvárás mellett kell megélnie az anyaságot. Az amúgy is új helyzet elé állított kismamáknak, akik most kezdik el életük első anyaság-projektjét, azoknak bizonytalanság bizonytalanság hátán, plusz még a család és a rokonok okoskodása és a társadalmi és kulturális elvárásokról nem is beszélve…bizony szívás.

Kevesen látják át a szoptatás, mint az anyától való elszakadás utolsó lépcsőfokának igenis FONTOS szerepét. Az eleddig a pocakban és összkomfortban tengetett 9 hónap után bizony nagy váltás a kinti szoba-fürdőszoba-jobb esetben all-in-clusive ellátás.

A szoptatás csodája, hogy azt a valamit, aminek életet adtál, bizony életben is tudod tartani azzal, hogy bio-szívószálon keresztül eteted. Így kapja meg tőled a maximumot.

  • Kap tápanyagot, hogy a teste fejlődhessen
  • Kap az immunrendszere egy életre szóló védelmet az anyatej által
  • Kap szeretetet, figyelmet és anya bőrét érezheti, ami segít a biztonságérzetének fenntartásához

Szóval, mindenkit biztatok arra, hogy szoptassa kisbabáját és ha tanácsra lenne szükségetek, akkor a következő oldalak lehetnek majd a segítségetekre:

Viszont a szoptatás témakörén belül a nyilvános szoptatás az, amiről a mostani poszt szólni fog.

Indítottam a Facebook közösségi portálon egy szavazást azzal kapcsolatban, hogy bevállalnák-e a nyilvános helyen történő szoptatást.
Túlnyomó többségben voltak azok, akik szerint teljesen elfogadott és támogatni való dolog bárhol és bármikor megetetni a gyermekünket és csak kevesen vélték úgy, hogy ez kizárólag a babára és az anyára tartozik a négy fal között.

Az utóbbi lelki háttere talán abban a fokozott intimitásban keresendő, amely a szoptatás során az anya és gyermeke között szinte izzik.
Nagyon kevesen tudnak akár a saját családjuk előtt is annyira megnyílni, hogy bepillantást engedjenek ebbe a szent szeánszba. Nehezükre esik megmutatni azt a bensőséges kapcsolatot, ami szerintük senki másra nem tartozik. És jól is van ez így, csak tovább tart a háziőrizet, viszont semmiképp nem gondolom, hogy erőltetni kell egy újszülöttel a mászkálást és az ügyintézést, kitéve a gyerek még nem sziklaszilárd immunrendszerét a rá leselkedő baciknak és a sok fénynek, hangnak és hatásnak, amik túlterhelhetik a gyerek idegrendszerét.
Azokkal teljesen más a helyzet, akiknek nincs más választásuk, mint elmenni és magukkal vinni a babát is. A muszáj, az nagy úr és akkor lép életbe, a "Mikor, hol és hogyan intézzem a szoptatást?" kérdésköre. 

Saját vélemény és tapasztalat, hogy nem tudja az ember mindenhol ugyanazt a nyugodt és megszokott környezetet biztosítani a csecsemőjének, mintha otthon szoptatna, ezáltal egyáltalában nem biztos, hogy a kicsi kapható valamelyik pláza közepén az oltári zsivajban az etetésre. Az én módszerem ebben az esetben az volt, hogy indulást megelőzően fejtem le tejet és ha megéhezett a kislányom, akkor a babakocsija óvó közegében elfogyaszthatta azt.
És most jön a DE:

  • Egyáltalán nem volt sem bensőséges, se megnyugtató, hogy nem a megszokott rutin szerint zajlik az etetés
  • Többszöri cumisüveg használattól felléphet az a bizonyos cumizavar
  • A lefejt tejnek már nincs meg az a minősége a tárolás miatt, mintha ciciből inná a pici
  • Ha nem sikerül egy étkezéssel kihúzni a kint létet, akkor csak elő kell venni azt a cicit
  • Ha kimarad egy fejés/szoptatás anyának, akkor a mellek felrobbanni készülnek és ömlik belőlük a tej.
  • Többszöri elmaradt fejés/szoptatás növeli a tej elapadásának felgyorsulását, mivel azt az üzenetet küldi a bent maradt tej miatt pórul járt cici az agynak, hogy nincs már szükség annyi tejre
  • Sokkalta körülményesebb lefejni -> fagyasztani -> kiolvasztani -> magunkkal cipelni, mint csak előkapni a melltartóból a svédasztalt a gyereknek

Szóval, így még mindig nem kerek a történet, mert szót kell adnunk annak a tábornak is, akik nem csinálnak ügyet abból, ha nyílt terepen kell megszoptatni a gyermeküket. Nagyon természetes és az anyai ösztön által minden egyéb más szempontot felülíró cselekedet, hisz semmi más nem érdekli az anyukát csak az, hogy a legjobbat adhassa a gyermekének akkor és úgy, ahogy azt ő igényli. Ezért felvértezik magukat egy kendővel vagy takaróval és amennyire lehet, igyekeznek egy csöndesebb helyre vonulni.


Hál' Istennek már akad egy-néhány olyan bolt vagy étterem, ahol teret biztosítanak az anyukáknak, ha megéhezett a gyermekük.
De ennek ellenére a társadalmunk még mindig nem elég felkészült erre a baba-mama aktusra.

Sajnos eljutottunk oda, hogy abszolút kikopott a köztudatból a mell, mint funkcionális eszköz hétköznapi használata, ma már csak dekorációként illik kirakni.

A minap azon gondolkodtam, hogy mennyire kettősmércével van mérve az intimitás.
Sokkal polgárpukkasztóbb egy az anya mellén fekvő csecsemő látványa (túl sok mindent nem láttatva), mint egy aktust imitáló plakát vagy meztelen modell, akinek ugyanúgy a bimbója el van takarva, mint a szoptatás során az anyukának.

Azt sikerült levonnom a fentiekből, hogy szoptatáshoz való hozzáállás terén prűdek vagyunk és képmutatóak. Ítélkezünk megállás nélkül, mert "mi tudjuk, hogy mit meg hogy kéne csinálnia az illetőnek", noha sok esetben még gyerek sem volt a közelünkben.
Borzasztó önbizalomromboló tud lenni egy amúgyis sok kétellyel küzdő édesanyának, akinek muszáj megszoptatnia a csecsemőjét, ha ítélkező tekintetek hada ostromolja. A megjegyzésekről meg ne is beszéljünk.

Arra biztatok minden édesanyát, hogy ne hagyja, hogy rosszérzés fogja el azzal kapcsolatban, amit a csecsemőjéért tesz éppen. Hallgasson az anyai ösztöneire és felejtse el az összes rosszallást, amit kap(hat).

Szeretném felhívni a figyelmet az empátia és tolerancia gyakorlására, aminek társadalmunk jócskán híján van és nem csak ezen a területen.

Nem tudom, hogy hol keresendő a hiba, ami miatt egyáltalán megvitatni való kérdéssé lett az, hogy merjen-e valaki nyilvánosan szoptatni.

Nevelés?

Oktatás?

Hagyomány/szokás?

Társadalmi beidegződés?

Honnan eredeztethető ennek a természetes és csodálatos dolognak a problémája?

Szeretném, ha megírnátok a véleményeteket, hogy mi lehet a probláma forrása vagy hogy miben látnátok a nézeteltérés feloldását.
Érdekelne még továbbá, hogy kit milyen atrocitás ért amiatt, mert nyílvánosan etette gyermekét vagy épp milyen pozitívan kellett csalódnia ebben a szituációban.

Köszönöm, hogy elolvastál.

 

Tovább
0

Minden, ami anya

blogavatar

Minden, ami az anyasággal, gyerekneveléssel, szüléssel, terhesgondozással kapcsolatos. Minden, ami a megváltozott szerepeket érinti a családban a baba érkezésével. Minden, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy egy értékes generációt adhassunk a társadalomnak. Neveljük fel együtt a jövő világmegváltó felnőtteit. :)