Minden, ami anya

Ott vagy...



Mi a legfontosabb amikor gyereked születik és kezdetét veszi az anyaságod?

Hogy ott legyél.

Mellette legyél.

Te legyél és ne a szüleid.

Hogy megadd az alaphangot, hogy tisztán tudjon énekelni.

Hogy sziklaszilárd alapot biztosíts ahhoz, hogy felépíthesse rá a saját várát.

Hogy úgy viselkedj, hogy büszke lehess rá.

Igen. A gyermekünk sok esetben a tükrünk. Egy olyan tükör, ami megmutatja a leginkább eltitkolni kívánt oldalunkat is. 

Folyamatosan utánoz, elles dolgokat és amilyen hamar csak lehet elkezdi próbálgatni a szárnyait.

És mi mit tehetünk ahelyett, hogy túlóvjuk, túlféltjük és ennek okán korrigáljuk minden lépését?
Azt tehetjük, hogy ott vagyunk. 
Hogy kitisztítjuk a sebét és puszikkal meggyógyítjuk a bibit. Hagyjuk tapasztalni és segítünk neki megérteni a miérteket.
Az a gyerek, akiknek folyton szajkózzák, hogy mit nem tehet, mert ez lesz meg az lesz, nem fogja érteni, mert ilyen jellegűt nem tapasztalt még soha, mivel anya túlféltette. Egy darabig engedelmeskedni fog, amig ki nem nyílik a csipája és elege nem lesz a parancsolgatásból, de azután dacból kétszer olyan rosszba rohan, mert nem tapasztalhatta meg a "kisrosszat".

Azt akarjuk, hogy önálló, magabiztos felnőtt legyen belőle, aki nyugodtan hagyatkozhat a saját ítélőképességére. De ha nem hagyjuk saját döntéseket hozni, ha nem hagyjuk rosszul dönteni vagy elszúrni valamit, akkor elvesszük annak a lehetőségét, hogy később elővehesse a tapasztalatait a zsebéből és felelős döntést tudjon hozni immáron egy komoly dologban.

Mit adhatunk még?

Keretet.
Egy -tól,-ig rendszert, amiben szabadon hozhatja meg a döntéseit és vállalhatja értük a felelősséget. Természetesen kognitív képességeinek megfelelően.
Példa: Kimegyünk a boltba. Ő nem gyalog kíván jönni, hanem biciklivel/rollerrel/görkorival. Rendben. A boltban természetesen kierőszakol valami édességet, amit hazafele elmajszol, így a rollerét/biciklijét nem tudja érdemben hajtani vagy nagyon balesetveszélyes módon, az meg nem járja, hogy a szatyrok mellett anya még a járgányt is felkapja. Szóval ki kell várnia amíg hazaérünk és legközelebb ennek fényében választhat járgányt, ami nem fog az édesség "adduramistendeazzonnali" elfogyasztásának rovására menni. Ő dönthet.

Tiltás helyett sokkal nagyobb eredménnyel járhatunk, ha alternatívákat és kompromisszumot ajánlunk fel a gyereknek. Az élet úgy is ezekből áll.
Ennél komplexebb előnnyel fel sem vértezhetjük a csemeténket, minthogy nagyon korán megtanulja az érdekeit képviselni. Tekinthetjuk ezt egyfajta játéknak is, ami fejleszti a gyerek éleslátását és furfangoságát. Egy játék, ami felkészít a felnőttkorra.

De ehhez mérhetetlen türelem, kitartás és nem kevés fifika kell.
Ha erre adjuk a fejünket, akkor életmódot választunk, ami mellett ki kell tartani a gyerek érdekében és a Szülő-Kártyát csak abban az esetben igyekezzük használni, amikor valami súlyos dologban egyértelműen a vesztébe rohan. 
Az egyenrangú féltként kezelt gyerek magabiztos és céltudatos.
Tudja, hogy a döntései és akarata eljuttathatja a kívánt célhoz.
Tudja, hogy a szülei az alkupartnerek, akikre mindig számíthat és megbízhat bennük. 
Csak akkor fog minden esetben hozzánk fordulni a gyerek, ha nem az elnyomóit (tinédzser túlzásként) látja a szüleiben, hanem a korrekt partnereit.
Ha a szülő nem ítélkezik és hegyibeszédet tart, ha már megvan a baj, hanem rögtön a megoldást keresi és ha minden rendeződött, leül vele és megbeszéli a történteket. 
Nem azt akarom sugallni, hogy nem kell a tekintély a gyereknek, amihez simulhat, hanem azt akarom éreztetni, hogy könnyebb olyan szülőket tisztelni és tekintélyként elismerni, akik rá is szolgálnak, nem csak visszaélnek a szülői mivoltukkal és ennek okán mindenben irányítani akarnak és semmibe veszik a gyerek meglátásait. 

Ahhoz, hogy ne csak formailag (azért, mert a szülei vagyunk) bízzon bennünk a gyerek, az kell, hogy a család bevonja a döntéshozatalokba ( ami őt is érinti például, hogy milyen színű terítőt vegyünk a konyhaasztalra).
Ha nincs kirekesztve és számít a véleménye, akkor eszébe sem jut nem a szüleihez fordulni minden esetben.

Legyünk ott.
Legyünk mellette.
Legyünk érte. 

Tovább
0

Depresszió életünk legszebb időszakában



Saját magam ihlette poszt.

Nem tudom mi van velem, de azt érzem, hogy nem jó.
A nap elején még tele energiával robbantom fel a gyerekkel a nappalit, az udvart és a kavicságyat a felhajtó mellett, de délutánra már támad a rém.
Egyszer csak kezd beszippantani a mély és azon veszem észre magam, hogy semmihez sincs kedvem, kiürült a lelkem és irigykedem a férjemre, hogy ő eljárhat dolgozni.

Gondolom nem vagyok egyedül a problémával.

Megnevezvén a rémet: A szülés utáni depresszióról szólunk ma.

depresszió szülés utáni depresszió

Itt van életünk legcsodálatosabb időszaka és minket lehúz a depresszió.
Hogy is van ez?
Hogy tehetjük tönkre ezt az időszakot azzal, hogy rosszkedvünk van?

Hátha másért nem is, emiatt már tuti még lejjebb süllyedtünk a képzeletbeli érzelmi létránkon.

Egyáltalán mi tehetünk róla vagy örököltük?

Vagy csak akkora a nyomás és a megfelelési kényszer a gyereknevelést, a háztartást, a táplálást és a külsőnket illetően, hogy beleroggyan a mentális egészségünk?

Hát most jön az arculcsapás.

A fent felsoroltak közül MIND szerepet játszik abban, hogy nem tudjuk kontrollálni a hangulatingadozásainkat.
De ezt tudom még fokozni: a kontroll-vesztettség miatt kialakult bűntudat még rátesz egy lapáttal azoknál az anyukáknál, akik realizálták a problémát.

És mi teszi fel az i-re a pontot?

Hát persze, hogy azon idősebb rokonok, akik nem értik vagyis nem érthetik a problémádat.
Azok, akik nem csináltak "nagy ügyet" a gyereknevelésből.
Akik visszatérhettek viszonylag hamar a saját életükhöz, munkájukhoz, mert lepasszolták a gyereket a nagyszülőknek oszt kész.
Ez azért fájó pont nagyon, mert TUDOD pontosan, hogy TE, aki most otthon vagy gyesen a kisgyermekeddel, sokkalta többet adsz bele a gyermek érzelmi-és értelmi táplálásába, mint azt a szüleink tették, mégis értéktelennek érzed magad, mert nem vagy olyan szuperanyu, aki profi gyereknevelés, kitűnő házvezetés, 5 csillagos Michelin Chef tudásod mellett még vissza is tudnál menni dolgozni az S-s méretű ruhadarabjaidban.
Minél többet adsz bele, annál többet vár el a közösség.

Mindig olvasol, utánajársz és javítasz. Ebből áll az egész napot. Folyamatos újra tervezés.
Megterhelő pszichésen, ha mindenhol meg akarsz felelni.

Saját káromból tanulva, egyet ajánlhatok. Mégpedig azt, hogy lehetőség szerint válassz a sok megfelelési alternatívából 1-t, maximum 2-t és azt maxold ki.
Ha a fejedbe vetted, hogy márpedig Te egy értékes személyt kívánsz adni a társadalomnak, akkor adj bele apait-anyait.
Ha még mellette elhatároztad, hogy mindig tiszta lesz az otthonod a gyerek mellett is, akkor hajrá.
De ha azt vetted a fejedbe, hogy gasztronómiai kánaánban fog a családod élni, akkor gyerünk, valósítsd meg azt.
Vagy ha az a cél, hogy visszanyerd az alakod, akkor figyelj oda az egészséges táplálkozásra és mozgásra.

Ne akarj mindenben pro lenni.
Csak olyat válassz, amiben kiélheted azt az életérzést, hogy fontos és értékes vagy.
Na mármost, én úgy gondolom, hogy a gyereknevelés PONT ilyen.
Semmi fontosabb feladat nem létezhet a világon, minthogy életünk fő műve, miként lesz világmegváltó.
Hiszen minden anyuka arról álmodik, hogy a gyermeke majd sokra viszi. Teljesen mindegy, hogy milyen területen.

Borzasztó nehéz az a paradigma-váltás, amivel kievickélhetünk a depresszió mély gödréből, de csak rajtunk múlik.

Nem akarok még egy olyan napot az életemben, amit én magam árnyékolok be.
Igen.
Én magam, mivel szarul voltam, majd realizáltam a problémát, ami hozzásegít engem a probléma elméleti megoldásához, tehát már csak a kivitelezés van hátra.

Ez most nem azt fogja jelenteni, hogy mindig boldogok leszünk, hanem azt, hogy fel fogjuk tudni ismerni időben, hogy mikor támad a rém és, ha felismertük, már lépéselőnyben vagyunk.

A lényeg, hogy ne hatalmasodjon el rajtunk, mert arra rámehet az egész család hosszútávon.

Gyerünk csináljuk együtt.
Nekem is aktuális a probléma.

Szívesen olvasnék praktikákat Tőletek, amivel áthidalható a rém uralma.

Tovább
0

Reggeli gondolatok



05:30 - Csörög az ébresztő.
Kelni kell. vagyis kéne.
Apa odafordul.
A kettőnk között húzódó keskeny marginális vonalat belengi a kettőnk szájszaga.
Még egy ok, hogy megkezdjük a napot.

06:00 - Fogmosás.
Apa készülődik a munkába.
Én nem.
Én itthon dolgozom.
Dolgozom?!
Dolgozom.
Munka ez?
Minden bizonnyal, ha elfáradok benne estére.
 

06:15 - Kávé
Apának egy, Anyának egy.
Konyhaasztalnál megisszuk, közben fáradt, de mosolygós arccal nézünk egymásra.
Apa el a mosdóba.
Egyedül maradtam pár percre a gondolataimmal és a kávémmal.

06:30 - Már összeírtam a fejemben a listát, hogy mit is kell/kéne ma csinálni.
 - A konyhaasztal rumlis, legalább valamit arrébb kéne rajta taszajtani, hogy úgy tűnjön, megindult a rendrakási folyamat.
 - Mosogatni vagy kipakolni a mosogatógépet utána bepakolni azt? Még eldöntöm.
 - Felporszívózni, mert a gyerek tegnap este még a pereccel szórakozott. Mindenhol perec. MINDENHOL. Apa vissza a mosdóból. Hoz a kezében valamit. Perec.
 - Felmosni. Tea+ivópohár=pöttyös járólap és parketta. Majd a hosszú alvásnál, hogy mire felébred a gyerek legyen megint mit összeteázni.
 - Mosni is kéne. Ja meg a szárítót beszedni...de basszus, ahhoz el kéne pakolni a ruhákat is. Majd holnap mosok, ha felkészültem rá.
 - Edzeni. (hahahahahahahahahahahahahahahahahahaha)
 - Hajat mosni (hahahahahahahahahahahahahahahahahahaha)
 - Főzni. Vagyis...még van tegnapelőttről pöri...ledarálom, lesz húsos rakott krumpli.

06:40 - Apa el a dolgozóba
Csönd.
Furcsa.
Vajon meddig tart ez a csönd?
Mennyi időm van még addig, amíg el nem kezdődik a pokoljárás, az invázió, az a természeti katasztrófa, ami a gyermekemmel jár?
Mennyi ideig tudom élvezni ezt a nyugalmat mielőtt felkel a matrica-lány és még kakilni sem fogok tudni elmenni fürkésző szemek nélkül?

06:55 - Huhogás szűrődik le az emeletről. Meglátta a baglyot a falmatricán.
Hülye kutya elkezd üvölteni a kertben, mert egy biciklis vette a bátorságot és eltekert a házunk előtt.
Gyerek: vaú-vaú.

07:00 - Utolsó korty a kávémból.
Kiélvezem.
Emeletre fel. 
Szobájába benyitok. 
Hatalmas mosollyal és ovációval fogad és abban a pillanatban elfelejtek mindent a reggeli gondolataim közül.
Csak Ő.
Csak a Csodám kell nekem.

Kit érdekel a kupi és a perec? <3

Tovább
0

Miért olyan piszok nehéz elengedni a gyeplőt?!



Sokat gondolkodtam mostanság azon generációs problémán, amely a az utánunk következő fiatalok megítélését érinti.

Miért gondoljuk azt, hogy az idősebbek (akár a mi korosztályunk) jobban tud mindent? Milyen jogon szólunk bele a gyerekeink életébe és korrigáljuk folyvást a mozdulataikat, gondolataikat, mintha csak az az egyetlen járható út létezne, amit mi képviselünk és amit mi hoztunk magunkkal?

Miért olan piszok nehéz elengedni a gyeplőt?!

Már kisgyermekkorban elkezdjük a gyerek egyéniségének kacsait levagdosni, hogy tökéletesen bele tudjuk passzintani a társadalomba és természetesen, hogy minket se érjen kritika, hisz mi neveljük a gyermekeinket, neveljük szépen bele a társadalomba. Nem illik se a tévét fogdosni maszatos kézzel, nem illik szétszórni a perecet a földön, nem illik önfeledten játszani és méginkább nem illik gyereknek lenni. 

Persze, szépen lassan meg kell tanulnia mindent ahhoz, hogy a korának megfelelő közösségbe be tudjon illeszkedni, de azt veszem észre, hogy ezt már totyogó korban elkezdik az anyukák, hogy a külső szemlélők el legyenek ámulva a gyermek szociális képességein.

nevelés gyereknevelés irányítás türelem tiltás nem gyerek szülő

Kell nevelni.
A szépre, a jóra, a szeretetre, a jószívűségre és mindezt a leghatékonyabban a helyes példamutatással lehet.
Miért várnánk el olyan viselkedési formát a gyerekünktől, amit mi magunk sem gyakorolunk?!

Kell szigorúnak lenni.
Kell a szigor, ha valami olyat készül tenni, ami veszélyes. Vannak dolgok, amiket Tilos csinálni és ezt nagyon hamar meg is fogja érteni. Tilos rongálni, Tilos bántani, Tilos a konnektorba nyúlni.

Kell a NEM.
Hamar meg kell ismertetni ezzel a szóval, de csak az ő érdekében. Ha meghallja, hogy Nem!  akkor pontosan tudnia kell, hogy az adott tevékenységet rögtön be kell fejeznie. Például a szaladgálást, ha jön az autó. 

Kellenek a szabályok és a határok, de kizárólag a gyermek életkorának és érettségének megfelelően.
Adjuk meg a keretet, amiben a gyerek mozoghat. Ha nem akar öltözködni, akkor tegyük neki kedvessé a dolgot. Engedjük, hogy ő válassza ki, hogy mit akar felvenni. A szabály megvan: felöltözni muszáj, de meg is tudjuk vele szerettetni azáltal, hogy kap választási lehetőséget. Így legközelebb nem hiszti lesz az öltözkdés, hanem egy alkalom a kreativitásának kiélésére.

Adjunk esélyt az egyéniségük kibontakozásának. Legyünk mi az ugródeszka és hagyjuk, hogy rajtunk próbálgassákki magukat. Nem szabályoktól megszeppent ovisokat kell termelni, akik meghajolnak mindig az aktuális "hatalomnak" (óvónéni, tanítónéni), hanem akik majd meg tudják ítélni azt, hogy ki érdemli meg azt a tiszteletet, ami egyébként feltétel nélkül jár mindenkinek, aki nem él vissza vele vagy nem derül ki, hogy egy rongy ember, aki felé továbbá nem kell biztosítani a feltétel nélküli tiszteletet. Viselkedni természetesen akkor is kell, de hát ez a nagy feladata a szülőnek, hogy olyan példát állítson a gyerek elé, amit úgy majdan úgy ítél meg, hogy érdemes követnie.

Álljunk le egy kicsit az irányítással és hagyjuk, hogy a gyerek legyen a kormányos azon a hajón, ami a szülők tengernyi türelmén hajózik. 

Tovább
0

Hogy kommunikáljam gyermekem felé a gyászt?



Mit tegyünk, hogy ne lássa, ne érezze annyira?

Hogy kommunikáljuk neki érthetően a fájdalmunkat miközben épp mi is belehalunk a veszteségbe?

Mit ért meg belőle?

Mit ne tegyünk?

halál gyász gyászoló gyermek gyász és gyerek kommunikáció fájdalom segítség

Ezt a kérdéskört igyekeztem körüljárni és mondanom sem kell, hogy a könnyeimmel küszködtem mikor a témát érintő történeteket olvastam, hiszen én is átéltem minden egyes mozzanatát a mesélők fájdalmának.

A szakírások szolgáltak valamicske fájdalomcsillapítóként, de csak azért mert a tárgyilagosságba nem tudja beleélni magát annyira az ember.

Mit tegyünk, hogy ne lássa, ne érezze annyira?

Fájdalmat elrejteni nem lehet, főleg nem egy olyan személy elől, aki még nagyon érzékeny minden tekintetben. Érzi, hogy másképp vesszük a levegőt, látja, hogy elsősorban nem a büszkeségtől és az iránta érzett szeretettől csillog a szemünk. A komor hangulat és a fájdalom súlya rá is ugyanúgy rátelepszik, mint a felnőttekre, noha pont ezt szeretnénk elkerülni. De nem lehet.

Ő még csak belőlünk táplálkozik. A mi impulzusaink nyújtják számára az alapérzületet, amire épül a napja többi benyomása (bölcsi, ovi, suli, stb..)

Pontosan érzi azt, hogy valami nincs rendben és előbb-utóbb rá fog kérdezni valamilyen formában a maga módján. Vagy bölcsisek esetében előfordul, hogy tükröt mutat nekünk a gyermek és felveszi a mi érzületünket, hiszen mi vagyunk neki a minta és, ahogy eddig is, minket fog utánozni, mert azt hiszi, hogy ez a helyes. Sajnos vagy nem sajnos látens módon sok mindent elraktároz a gyermek abból, amit a szüleitől lát. Többek között innen fogja tudni, hogy hogy kell viselkednie gyász esetén és ezért nem mindegy, hogy hogy kommunikáljuk a gyerek felé azt, ami a családban történik.

Hogy kommunikáljuk neki érthetően a fájdalmunkat miközben épp mi is belehalunk a veszteségbe?

Fontos, hogy a gyermek aktuális világképébe illesszük bele a végességet, a halál jelenségét (ha mondhatom így). Kössük egy korábbi tapasztalatához, ahol már megérezte azt, hogy milyen elveszíteni valami olyat, ami kedves a számára. Természetesen TILOS elbagatellizálni a témát arra hivatkozva, hogy még kicsi. Az ő nyelvén magyarázzuk el neki, hogy mi történik éppen.

A vallásos nevelésben részesült gyermekek itt találkozhatnak az Isten ilyetén elrendelésével, mondván, hogy most Istennek kell segítenie az elhunyt családtagnak (például).

Akik nem szeretnénk belevonni a vallást, azoknak biztosítaniuk kell a gyermekük számára egy olyan világképet, amiben szerepel a halál és a veszteség.

Nagy előnyt jelent, ha a család leül a gyermek nélkül és megbeszélik, hogy milyen támpontokat adjanak ahhoz, hogy a gyermek el tudja képzelni, hogy mi történik. Nem árt, ha egy egységes alapokon nyugvó magyarázattal szolgálnak, mert, ha a nagybácsi így, a nagynéni meg úgy, a keresztszülő meg amúgy felel a gyermek kérdésére, az nagy galibát tud okozni a kis fejében.

Mit ért meg belőle?

Érettségtől függően szinte mindent.

Intuitívak, empatikusak és eszméletlen módon képesek JÓ következtetéseket levonni.

Akkor járunk a legjobban, ha meg tudjuk neki mutatni a mindennapi életben a "halált" kis dolgokkal kezdve (növények, bogarak, kisebb állatok…az élet körforgása) aztán jöhet az öregség, a természet rendje és a komolyabb megközelítések attól függően, hogy milyen érett a gyermek. Sok gyermek jobban el tudja képzelni a halált, ha a biológia aspektusából közelítjük meg neki.

Ők még hajlamosak beletörődni dolgokba, amiken nem tudnak változtatni, PLÁNE, hogy ez még a szülei (példaképei) erejét is meghaladó dolog.

Fontos, hogy mindig őszintén beszéljünk a gyermekkel az érzéseinkről.

Mit ne tegyünk?

A már említett elbagatellizálás nem szerencsés, mert akkor nem tudja összeegyeztetni a szülei fájdalmát azzal a "semmi baj nincs, kicsim"-el.

Nem ajánlatos visszafojtani az érzelmeinket, mert a gyermek úgyis átlát a szitán, mi meg közben felrobbanunk a feszítő fájdalomtól. Ebből azt is le tudja szűrni gyerek, hogy noha baj van, anyuékon még sem látszik, ergo nekem sem kell kifelé mutatnom semmit, mert ezt így kell csinálni.

Ne legyünk túl nyersek sem. Nekik még érési folyamatban van az agyuk és könnyebben megbirkóznak egy kedves, de fájdalmas köntösbe bújtatott történettel, mint egy durva "fogadd el, mert így van" mondattal.

Amennyiben úgy érzed, hogy a feladat meghaladja a képességeidet a történtek után, keress fel egy szakembert. Van TB-támogatott szakrendelés is neurológia/neurózis területén.

Köszönöm, hogy elolvastál.

Remélem, hogy sikerült támpontokat adnom a gyász gyermek felé történő kommunikációját illetően.

Tovább
0
«
12

Minden, ami anya

blogavatar

Minden, ami az anyasággal, gyerekneveléssel, szüléssel, terhesgondozással kapcsolatos. Minden, ami a megváltozott szerepeket érinti a családban a baba érkezésével. Minden, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy egy értékes generációt adhassunk a társadalomnak. Neveljük fel együtt a jövő világmegváltó felnőtteit. :)