Sokat gondolkodtam mostanság azon generációs problémán, amely a az utánunk következő fiatalok megítélését érinti.

Miért gondoljuk azt, hogy az idősebbek (akár a mi korosztályunk) jobban tud mindent? Milyen jogon szólunk bele a gyerekeink életébe és korrigáljuk folyvást a mozdulataikat, gondolataikat, mintha csak az az egyetlen járható út létezne, amit mi képviselünk és amit mi hoztunk magunkkal?

Miért olan piszok nehéz elengedni a gyeplőt?!

Már kisgyermekkorban elkezdjük a gyerek egyéniségének kacsait levagdosni, hogy tökéletesen bele tudjuk passzintani a társadalomba és természetesen, hogy minket se érjen kritika, hisz mi neveljük a gyermekeinket, neveljük szépen bele a társadalomba. Nem illik se a tévét fogdosni maszatos kézzel, nem illik szétszórni a perecet a földön, nem illik önfeledten játszani és méginkább nem illik gyereknek lenni. 

Persze, szépen lassan meg kell tanulnia mindent ahhoz, hogy a korának megfelelő közösségbe be tudjon illeszkedni, de azt veszem észre, hogy ezt már totyogó korban elkezdik az anyukák, hogy a külső szemlélők el legyenek ámulva a gyermek szociális képességein.

nevelés gyereknevelés irányítás türelem tiltás nem gyerek szülő

Kell nevelni.
A szépre, a jóra, a szeretetre, a jószívűségre és mindezt a leghatékonyabban a helyes példamutatással lehet.
Miért várnánk el olyan viselkedési formát a gyerekünktől, amit mi magunk sem gyakorolunk?!

Kell szigorúnak lenni.
Kell a szigor, ha valami olyat készül tenni, ami veszélyes. Vannak dolgok, amiket Tilos csinálni és ezt nagyon hamar meg is fogja érteni. Tilos rongálni, Tilos bántani, Tilos a konnektorba nyúlni.

Kell a NEM.
Hamar meg kell ismertetni ezzel a szóval, de csak az ő érdekében. Ha meghallja, hogy Nem!  akkor pontosan tudnia kell, hogy az adott tevékenységet rögtön be kell fejeznie. Például a szaladgálást, ha jön az autó. 

Kellenek a szabályok és a határok, de kizárólag a gyermek életkorának és érettségének megfelelően.
Adjuk meg a keretet, amiben a gyerek mozoghat. Ha nem akar öltözködni, akkor tegyük neki kedvessé a dolgot. Engedjük, hogy ő válassza ki, hogy mit akar felvenni. A szabály megvan: felöltözni muszáj, de meg is tudjuk vele szerettetni azáltal, hogy kap választási lehetőséget. Így legközelebb nem hiszti lesz az öltözkdés, hanem egy alkalom a kreativitásának kiélésére.

Adjunk esélyt az egyéniségük kibontakozásának. Legyünk mi az ugródeszka és hagyjuk, hogy rajtunk próbálgassákki magukat. Nem szabályoktól megszeppent ovisokat kell termelni, akik meghajolnak mindig az aktuális "hatalomnak" (óvónéni, tanítónéni), hanem akik majd meg tudják ítélni azt, hogy ki érdemli meg azt a tiszteletet, ami egyébként feltétel nélkül jár mindenkinek, aki nem él vissza vele vagy nem derül ki, hogy egy rongy ember, aki felé továbbá nem kell biztosítani a feltétel nélküli tiszteletet. Viselkedni természetesen akkor is kell, de hát ez a nagy feladata a szülőnek, hogy olyan példát állítson a gyerek elé, amit úgy majdan úgy ítél meg, hogy érdemes követnie.

Álljunk le egy kicsit az irányítással és hagyjuk, hogy a gyerek legyen a kormányos azon a hajón, ami a szülők tengernyi türelmén hajózik.