Saját magam ihlette poszt.
Nem tudom mi van velem, de azt érzem, hogy nem jó.
A nap elején még tele energiával robbantom fel a gyerekkel a nappalit, az udvart és a kavicságyat a felhajtó mellett, de délutánra már támad a rém.
Egyszer csak kezd beszippantani a mély és azon veszem észre magam, hogy semmihez sincs kedvem, kiürült a lelkem és irigykedem a férjemre, hogy ő eljárhat dolgozni.
Gondolom nem vagyok egyedül a problémával.
Megnevezvén a rémet: A szülés utáni depresszióról szólunk ma.
Itt van életünk legcsodálatosabb időszaka és minket lehúz a depresszió.
Hogy is van ez?
Hogy tehetjük tönkre ezt az időszakot azzal, hogy rosszkedvünk van?
Hátha másért nem is, emiatt már tuti még lejjebb süllyedtünk a képzeletbeli érzelmi létránkon.
Egyáltalán mi tehetünk róla vagy örököltük?
Vagy csak akkora a nyomás és a megfelelési kényszer a gyereknevelést, a háztartást, a táplálást és a külsőnket illetően, hogy beleroggyan a mentális egészségünk?
Hát most jön az arculcsapás.
A fent felsoroltak közül MIND szerepet játszik abban, hogy nem tudjuk kontrollálni a hangulatingadozásainkat.
De ezt tudom még fokozni: a kontroll-vesztettség miatt kialakult bűntudat még rátesz egy lapáttal azoknál az anyukáknál, akik realizálták a problémát.
És mi teszi fel az i-re a pontot?
Hát persze, hogy azon idősebb rokonok, akik nem értik vagyis nem érthetik a problémádat.
Azok, akik nem csináltak "nagy ügyet" a gyereknevelésből.
Akik visszatérhettek viszonylag hamar a saját életükhöz, munkájukhoz, mert lepasszolták a gyereket a nagyszülőknek oszt kész.
Ez azért fájó pont nagyon, mert TUDOD pontosan, hogy TE, aki most otthon vagy gyesen a kisgyermekeddel, sokkalta többet adsz bele a gyermek érzelmi-és értelmi táplálásába, mint azt a szüleink tették, mégis értéktelennek érzed magad, mert nem vagy olyan szuperanyu, aki profi gyereknevelés, kitűnő házvezetés, 5 csillagos Michelin Chef tudásod mellett még vissza is tudnál menni dolgozni az S-s méretű ruhadarabjaidban.
Minél többet adsz bele, annál többet vár el a közösség.
Mindig olvasol, utánajársz és javítasz. Ebből áll az egész napot. Folyamatos újra tervezés.
Megterhelő pszichésen, ha mindenhol meg akarsz felelni.
Saját káromból tanulva, egyet ajánlhatok. Mégpedig azt, hogy lehetőség szerint válassz a sok megfelelési alternatívából 1-t, maximum 2-t és azt maxold ki.
Ha a fejedbe vetted, hogy márpedig Te egy értékes személyt kívánsz adni a társadalomnak, akkor adj bele apait-anyait.
Ha még mellette elhatároztad, hogy mindig tiszta lesz az otthonod a gyerek mellett is, akkor hajrá.
De ha azt vetted a fejedbe, hogy gasztronómiai kánaánban fog a családod élni, akkor gyerünk, valósítsd meg azt.
Vagy ha az a cél, hogy visszanyerd az alakod, akkor figyelj oda az egészséges táplálkozásra és mozgásra.
Ne akarj mindenben pro lenni.
Csak olyat válassz, amiben kiélheted azt az életérzést, hogy fontos és értékes vagy.
Na mármost, én úgy gondolom, hogy a gyereknevelés PONT ilyen.
Semmi fontosabb feladat nem létezhet a világon, minthogy életünk fő műve, miként lesz világmegváltó.
Hiszen minden anyuka arról álmodik, hogy a gyermeke majd sokra viszi. Teljesen mindegy, hogy milyen területen.
Borzasztó nehéz az a paradigma-váltás, amivel kievickélhetünk a depresszió mély gödréből, de csak rajtunk múlik.
Nem akarok még egy olyan napot az életemben, amit én magam árnyékolok be.
Igen.
Én magam, mivel szarul voltam, majd realizáltam a problémát, ami hozzásegít engem a probléma elméleti megoldásához, tehát már csak a kivitelezés van hátra.
Ez most nem azt fogja jelenteni, hogy mindig boldogok leszünk, hanem azt, hogy fel fogjuk tudni ismerni időben, hogy mikor támad a rém és, ha felismertük, már lépéselőnyben vagyunk.
A lényeg, hogy ne hatalmasodjon el rajtunk, mert arra rámehet az egész család hosszútávon.
Gyerünk csináljuk együtt.
Nekem is aktuális a probléma.
Szívesen olvasnék praktikákat Tőletek, amivel áthidalható a rém uralma.
