Mit tegyünk, hogy ne lássa, ne érezze annyira?
Hogy kommunikáljuk neki érthetően a fájdalmunkat miközben épp mi is belehalunk a veszteségbe?
Mit ért meg belőle?
Mit ne tegyünk?
Ezt a kérdéskört igyekeztem körüljárni és mondanom sem kell, hogy a könnyeimmel küszködtem mikor a témát érintő történeteket olvastam, hiszen én is átéltem minden egyes mozzanatát a mesélők fájdalmának.
A szakírások szolgáltak valamicske fájdalomcsillapítóként, de csak azért mert a tárgyilagosságba nem tudja beleélni magát annyira az ember.
Mit tegyünk, hogy ne lássa, ne érezze annyira?
Fájdalmat elrejteni nem lehet, főleg nem egy olyan személy elől, aki még nagyon érzékeny minden tekintetben. Érzi, hogy másképp vesszük a levegőt, látja, hogy elsősorban nem a büszkeségtől és az iránta érzett szeretettől csillog a szemünk. A komor hangulat és a fájdalom súlya rá is ugyanúgy rátelepszik, mint a felnőttekre, noha pont ezt szeretnénk elkerülni. De nem lehet.
Ő még csak belőlünk táplálkozik. A mi impulzusaink nyújtják számára az alapérzületet, amire épül a napja többi benyomása (bölcsi, ovi, suli, stb..)
Pontosan érzi azt, hogy valami nincs rendben és előbb-utóbb rá fog kérdezni valamilyen formában a maga módján. Vagy bölcsisek esetében előfordul, hogy tükröt mutat nekünk a gyermek és felveszi a mi érzületünket, hiszen mi vagyunk neki a minta és, ahogy eddig is, minket fog utánozni, mert azt hiszi, hogy ez a helyes. Sajnos vagy nem sajnos látens módon sok mindent elraktároz a gyermek abból, amit a szüleitől lát. Többek között innen fogja tudni, hogy hogy kell viselkednie gyász esetén és ezért nem mindegy, hogy hogy kommunikáljuk a gyerek felé azt, ami a családban történik.
Hogy kommunikáljuk neki érthetően a fájdalmunkat miközben épp mi is belehalunk a veszteségbe?
Fontos, hogy a gyermek aktuális világképébe illesszük bele a végességet, a halál jelenségét (ha mondhatom így). Kössük egy korábbi tapasztalatához, ahol már megérezte azt, hogy milyen elveszíteni valami olyat, ami kedves a számára. Természetesen TILOS elbagatellizálni a témát arra hivatkozva, hogy még kicsi. Az ő nyelvén magyarázzuk el neki, hogy mi történik éppen.
A vallásos nevelésben részesült gyermekek itt találkozhatnak az Isten ilyetén elrendelésével, mondván, hogy most Istennek kell segítenie az elhunyt családtagnak (például).
Akik nem szeretnénk belevonni a vallást, azoknak biztosítaniuk kell a gyermekük számára egy olyan világképet, amiben szerepel a halál és a veszteség.
Nagy előnyt jelent, ha a család leül a gyermek nélkül és megbeszélik, hogy milyen támpontokat adjanak ahhoz, hogy a gyermek el tudja képzelni, hogy mi történik. Nem árt, ha egy egységes alapokon nyugvó magyarázattal szolgálnak, mert, ha a nagybácsi így, a nagynéni meg úgy, a keresztszülő meg amúgy felel a gyermek kérdésére, az nagy galibát tud okozni a kis fejében.
Mit ért meg belőle?
Érettségtől függően szinte mindent.
Intuitívak, empatikusak és eszméletlen módon képesek JÓ következtetéseket levonni.
Akkor járunk a legjobban, ha meg tudjuk neki mutatni a mindennapi életben a "halált" kis dolgokkal kezdve (növények, bogarak, kisebb állatok…az élet körforgása) aztán jöhet az öregség, a természet rendje és a komolyabb megközelítések attól függően, hogy milyen érett a gyermek. Sok gyermek jobban el tudja képzelni a halált, ha a biológia aspektusából közelítjük meg neki.
Ők még hajlamosak beletörődni dolgokba, amiken nem tudnak változtatni, PLÁNE, hogy ez még a szülei (példaképei) erejét is meghaladó dolog.
Fontos, hogy mindig őszintén beszéljünk a gyermekkel az érzéseinkről.
Mit ne tegyünk?
A már említett elbagatellizálás nem szerencsés, mert akkor nem tudja összeegyeztetni a szülei fájdalmát azzal a "semmi baj nincs, kicsim"-el.
Nem ajánlatos visszafojtani az érzelmeinket, mert a gyermek úgyis átlát a szitán, mi meg közben felrobbanunk a feszítő fájdalomtól. Ebből azt is le tudja szűrni gyerek, hogy noha baj van, anyuékon még sem látszik, ergo nekem sem kell kifelé mutatnom semmit, mert ezt így kell csinálni.
Ne legyünk túl nyersek sem. Nekik még érési folyamatban van az agyuk és könnyebben megbirkóznak egy kedves, de fájdalmas köntösbe bújtatott történettel, mint egy durva "fogadd el, mert így van" mondattal.
Amennyiben úgy érzed, hogy a feladat meghaladja a képességeidet a történtek után, keress fel egy szakembert. Van TB-támogatott szakrendelés is neurológia/neurózis területén.
Köszönöm, hogy elolvastál.
Remélem, hogy sikerült támpontokat adnom a gyász gyermek felé történő kommunikációját illetően.
